A következő címkéjű bejegyzések mutatása: filmajánlók. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: filmajánlók. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 13., szombat

Deadpool - A vegyes felvágott

Hosszú előkészületek után elkészült a várva várt film az antihősről, Deadpoolról. Bátran kijelenthetjük, hogy a film felülmúlta a várakozásokat és sokkal többet nyújtott, mint amennyire előzetesen számítani lehetett.

Ryan Reynolds tökéletesen illik a főszerepbe, nehéz lenne nála alkalmasabb színészt találni. A film talán legnagyobb előnye az öncinizmus, ahogy a készítők magukból csinálnak viccet, ami elképesztően jól működik. Az egész alkotáson keresztül folyamatosan jönnek a poénok, néha jobbak, néha rosszabbak, de nagyrészt mégis eredetiek.

A filmtől azt vártam, hogy nem akar több lenni, mint ami, de akart, és sikerült is neki! A moziba úgy ültem, be hogy egy könnyed akció-vígjátékot látok, ami a szuperhősfilmeket parodizálja ki, de tévedtem. Az akció és a poénok mellé sikerült a készítőknek egy erős drámai vonalat is beilleszteni, ami meglepően még a teljesen komolytalan jelenetek mellet is tökéletesen működik.

A filmről sokkal többet spoiler nélkül nem is lehet írni, ezért nem is akarok belemenni, mert ezt a filmet látni kell. 

8,5/10


2016. január 20., szerda

A visszatérő vs Aljas nyolcas

Szerencsére 2016 is elég erősen kezdődött a filmek felhozatalát tekintve. Rögtön két remeknek ígérkező western került a mozikba, így a versengés nem kerülhető el. Az egyik Tarantino mesterműve, amit az eddigi legvéresebb és legbrutálisabb filmjének mondanak, a másik meg Tom Hardy és Leonardo DiCaprio harcáról szól az Oscarért egy kis westernnel fűszerezve. De melyiket érdemesebb megnézni?

Aljas nyolcas




Egy remekül felépített 3 órás lélegzetelállítóan izgalmas dráma és thriller keveréke a film. Várjunk, tudom a 3 óránál elakadtatok, mert az iszonyatosan sok, de a filmen nem érződik, csak úgy repült az idő. Mielőtt befejeződött volna én még vártam a csavart, amivel még elhúzzák 1 óráig, mert azt hittem csupán 1,5-2 óránál vagyunk. Ez azért jelent valamit. Ehhez nagymértékben hozzátett a kiváló színészi teljesítmény és rendezés. Ha szereted a kicsit lassabb, de jól felépített filmeket, akkor ez egy jó választás lehet.

8/10

A visszatérő




Tom Hardy és Leonardo DiCaprio versenyfutása az Oscar-díjért. Igen nagyjából arról szól a film, hogy ki tudja lejátszani a másikat a vászonról. Így nyilván a színészi játékkal nincs probléma, de azon kívül akadnak. Bár a táj és a fényképezése a filmnek csodás, de mikor már 1,5 órája bámulod, mert semmi érdemleges nem történt azóta, az már kicsit fárasztó. Tehát igen, az egy még lassabb felépítésű film, mint Tarantino mozija, de drámailag és a színészek teljesítményét nézve lehagyja Az aljas nyolcast, bár a főszereplők ott is parádésak voltak.

7/10

Összegezve én az Aljas nyolcast egy leheletnyivel jobbnak találtam, mivel bár bő fél órával hosszabb az a film, mégis rövidebbnek éreztem A visszatérőnél, ami azért sokat számít.


2014. július 30., szerda

Filmajánló: Szerencsejáték a mozivásznon!

Mindegy, hogy Blackjack, Póker, vagy Roulette, mi megmutatjuk a legjobb svindlereket, zsugásokat a mozivásznon.

21 - Las Vegas ostroma










Egy egyetemi professzor és pár hallgatója, úgy dönt, hogy kifosztja Las Vegas kaszinóit. A kis csapat profin számolja a lapokat, de vajon túl járnak a ház eszén, vagy beigazolódik a mondás, hogy mindig a ház nyer.

A nagy trükk











A film pár profi svindlerről szól, akik le akarják győzni a világ legjobb leghírhedtebb csalóját Dean Stevens-t (Sylvester Stallone) egy pókerjátszmában. A maga nemében szerintem ez egy zseniális alkotás, ami erősen alul van értékelve, azoknak akik szeretik a kártyát, mindenképp ajánlom.

Pókerarcok











Nem kérdéses, hogy a legjobb pókerről szóló film lett, ahol Matt Damon egy fiatal tehetséges pókerest játszik, aki a kártyából fedezi a jogi egyetem költségeit. De mikor legjobb barátja, Féreg (Edward Norton) kiszabadul a börtönből, újra nagyot kockáztat.

+1 Casino










Ebben a filmben nem a játékosok szemszögéből, hanem a ház oldaláról tekinthetünk be egy kaszinóba, méghozzá a 70-es évek idején. A kaszinó vezetője Sam "Ász" Rotthenstein (Robert De Niro), akit a maffia bízott meg azzal a céllal, hogy a lehető legmagasabb profitot termelje nekik.

Ha tetszett a cikk nyomj egy like-ot!




2014. július 22., kedd

Filmajánló: Ha őrültségeket akarsz nézni

Vágysz egy kis adrenalin löketre, de nincs kedved , vagy pénzed kimozdulni, nem probléma én mutatok neked pár filmet, amiben az örült kaszkadőrök megteszik helyetted a legbámulatosabb, legelképesztőbb és legveszélyesebb kaszkadőrmutatványokat nézheted kedvedre.

Jackass










Nem kaszkadőrök és nem is olyan hajmeresztő ugrásokat hajtanak végre, mint soron következő társaik, de az biztos, hogy őrültségekben itt sincs hiány. Tetejébe ami a legjobb, hogy nem 1, hanem 3 rész készült belőle, így tovább élvezheted, ahogyan főhőseink szívatják egymást. 

Nitro circus










Sokban hasonlít a Jackess-re, de mégis más, itt nem egymás szívatásán van a hangsúly, hanem a hajmeresztő, életveszélyes mutatványokon. A csapat talán még örültebb, eszementebb, mint a Jackass stábja, de az is biztos, hogy jóval felkészültebb.

+1 Mutatványmániások










Ez nem film, hanem egy sorozat, ahol minden egyes részben egy profi kaszkadőr saját képességének határát próbálja átlépni egy elképesztő mutatvánnyal, aki szereti a hasonló jellegű filmeket, azoknak mindenképpen ajánlom!

2014. június 26., csütörtök

Filmek összehasonlítása: Vér és csont vs Harcosok klubja

Jön a legújabb rovatunk, ahol hasonló témájú filmeket hasonlítunk össze, értékelünk és pontozunk. Az első ilyen összehasonlítás a Vér és csont és a Harcosok klubja című filmről fog szólni. A két film hasonló, de mégis egészen más, míg a Harcosok klubja egy jól felépített dráma, ahol jobbnál jobb színészi alakításokat láthatunk, addig a Vér és csont készítői inkább az akciójelenetek tökéletes kidolgozására törekedtek, de emellett nem hagyták ki a történetből a drámai oldalt és a mély mondanivalót sem.

Harcosok klubja: A filmet remekül vezették fel és elképesztően életszerűen indul, de aztán jön egy rövid negyed óra, amikor unatkoztam a filmen, de szerencsére az egészen kitűnő színészi alakítások kompenzálték ezt a rövid kis részt. Így, ha összegezzük egy jól összerakott filmet kapunk, amire egy erős 8/10-et adok.

Vér és csont: A Harcosok klubjával ellentétben ezen a filmen egy percig sem unatkoztam a remek harcjelenetek és a jól megírt forgatókönyv miatt, természetesen a színészi alakítások kissé alul maradtak az előbbi filmmel szemben, de ettől függetlenül a színészek jól beleélik magukat a szerepbe, így egy 7/10-et tudtam rá adni.

Összegzés: Ha azon gondolkozol, hogy melyik filmet nézd meg, akkor először kérdezd meg magadtól, hogy inkább egy pörgős jó akciófilmet, vagy egy kiváló drámát szeretnél megnézni és ez alapján döntsd el, melyik mozi mellett döntesz.

Kapcsolódó cikkek:

Filmajánló: Bosszúfilmek

Igazán kemény akciófilmek


2014. június 14., szombat

Filmajánló: Bosszúfilmek

Mikor elvesznek valamit tőled͵ valami nagyon fontosat az életedből és tudod͵ hogy ki érte a felelős te is megkeresnéd őt, vagy ha te nem is, ezekben a filmekben lévő személyek biztosan és hogy ne unatkozzunk ők nem csak beszélgetnek velük.
Későbbiekben csinálok egy toplistát is, de egyenlőre nem érzem úgy, hogy elég filmet láttam hozzá. Így leírok 3 különböző típusú, ismeretségű és témájú filmet͵ hogy bárki kedvére válogathasson.


Törvénytisztelő polgár














Tipikus bosszúfilmnek indul, egy férfi akinek két betörő brutálisan meggyilkolja a feleségét és a lányát͵ a bíróság enyhe büntetést szab ki rájuk͵ így a saját kezébe veszi az ügyet, de a düh és az elkeseredettség miatt talán túl messzire megy. Aki szereti az ilyen típusú filmeket mindenképp érdemes megnéznie.


Az olasz meló















A film egy jól kitervelt széf elrablásával kezdődik, amit sikeresen végrehajt egy profi tolvajcsapat, de az egyik társuk elárulja őket és meglép a széffel. Ezt a csapat nem hagyhatja annyiban.

A harag tüze














A filmben elképesztően jó színészi alakításokat láthatunk, de szerintem a történet vezetés kissé unalmasra sikeredett, pedig az alaptörténetből kiindulva nem kéne annak lennie. Röviden arról szól, hogy Russel Baze-nek (Christian Bale) egy bűnszervezet megöli a testvérét, és mivel a rendőrség nem tesz semmit, Russel maga tesz igazságot.

Kapcsolódó cikkek:


Filmek összehasonlítása: Vér és csont vs Harcosok klubja




2014. június 7., szombat

Filmajánló: Mit nézz, ha rossz kedved van?

Mindenkivel előfordul, hogy nem úgy történnek a dolgok, ahogy szeretné és ettől letört, elkeseredett lesz, de ne aggódj, mert mutatok pár filmet, amitől biztos jobb kedved lesz!

Dilisek vacsorája














Egy közel 20 éves francia vígjáték, amit ha megnézel biztosan felvidulsz, hiszen ki nem szeret pár idiótán nevetni? De ez a film még ennél is sokkal több, ha rossz kedved van, vagy csak unatkozol nézd meg, nem fogod megbánni.

Pofa be!













Jean Reno és Gérard Depardieu közös vígjátéka, ahol Depardieu a szokásos kicsit bolond, szeretni való ember bőrébe bújik, míg Reno egy profi gengszter játszik.

Vaklárma












Egy film, amit ha megnézel biztos, hogy elszáll a rossz kedved és nem bírod majd törölgetni a könnyed a nevetéstől.

Kapcsolódó cikkek:

A 25 legviccesebb vígjáték


2014. május 11., vasárnap

Filmajánló: Bulifilmek

Egy házibuliba, partyba készülsz, vagy csak kimennél a haverokkal szórakozni, de nincs hozzá hangulatod? Nem baj, én összeszedtem pár buli filmet, amit ha megnézel egészen biztosan megjön a partyhoz a kedved!

Másnaposok















A viszonylag kis költségvetésből készülő Másnaposok hatalmas sikert aratott a mozikban és mára már szinte nincs olyan fiatal, aki ne látta volna, ezért nem valószínű hogy újat mondok vele, de azért úgy gondoltam mindenképp itt a helye a listában. A kritikusok lehúzták a második részt, de szerintem nem volt gyengébb, mint az első, csak szinte ugyanazt a filmet csinálták meg még egyszer, de ugye egy jó filmet többször is meg lehet nézni!

Amerikai pite















Az első Amerikai Pite rész már több mint 15 éve jelent meg és azóta 8 részt adtak le. Nem csoda, hogy azóta az egyik leghíresebb vígjáték lett és nem csak nevetni lehet rajta, hanem a parti kedvet is megdobja.

Képszakadás















A Másnaposok történetére hajaz csak tinikkel, így nem csoda, hogy bár nem kapott túl sok pontot imdb-n, de azért jól lehet szórakozni rajta.

Project X - A buli elszabadul














A bulifilmek megkoronázatlan királya, egy film, ami egy nagy házibuliról szól, amit pár srác szervez, de mivel félnek, hogy senki nem jön el, elkezdik több helyen hirdetni, de a buli átlép minden határt...