2015. július 31., péntek

Csak 8 évadot terveznek a Trónok harcából (és igen John Snow halott

Közeledik a befejezés! Már csak 3 évadot terveznek a könyvből adoptált sikersorozatból, jelentette be Michael Lombrado az HBO elnöke.











Miközben a 6. évadot jelenleg is forgatják Belfastban, Lombrado bejelentette, hogy ezen kívül már csak 2 évadot fut a show az elképzeléseik szerint.

A show producereit David Benioffot és D.B. Weisst egy újságíró a sorozat 7. évad utáni befejezéséről kérdezte, amire azt válaszolták, hogy "7 évad alatt nem tudnák lezárni a történetet, így a kérdés inkább az, hogy 7. után még hány évad jön.

A szerző George RR Martin, akinek a könyvei a sorozat alapját képezték 7 könyvet tervezett, de ezek bizonyosan le fognak maradni a sorozattól, mivel még mindig nincs hivatalos kiadási dátuma a 6. résznek.

De attól, hogy a show hamarosan befejeződik, még nem jelenti azt, hogy mem lesz ehhez hasonló tartalom, mivel az elnök  elmondása szerint teljesen nyitott egy előzmény sorozatra is, de ez mind a sorozat producereitől függ.

Ami pedig John Snow sorsát illeti, továbbra is halott. A halott, pedig halottat jelent. Bármi, amit eddig láttam, olvastam ott halott volt, nyilatkozta Lombardo.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése